Template:Oroszország2011. február 9., szerda
2011-től megszüntetik a téli időszámítást Oroszországban – az oroszoknak tavasszal még át kell állítaniuk óráikat, ősszel viszont már nem.
Oroszországban meg fogják szüntetni a téli időszámítást – nyilatkozta Dmitrij Anatoljevics Medvegyev, Oroszország elnöke. Az államfő azzal indokolta meg a döntését, hogy az átállítás által előidézett változás és az ehhez való alkalmazkodás gyakran stresszel és megbetegedésekkel járhat – derül ki a Physorg.com beszámolójából.
Az oroszok március 21-én még át fogháj állítani óráikat, szeptemberben ez azonban már teljesen felesleges lesz.
Oroszország, akkor még a Szovjetunió formájában a nyári és téli időszámítást 1981-ben vezette be. Döntésüket azzal indokolták, hogy így majd jobban ki tudják használni a nappalokat és az árammal is takarékoskodhatnak. A javaslat ellenzői ekkor azzal érveltek, hogy az időátállás felbolygatja a „belső órájukat", sőt, még olyan is akadt, aki egyenesen peres úton akart anyagi kompenzációt követelni azzal, hogy az átállás károsítja az egészségét.
Források
edit- Megszűnik a téli időszámítás Oroszországban (magyar nyelven). Origo, 2011. február 9.