Wn/hu/Négy párt képviselői a romániai parlamentben

< Wn‎ | hu
Wn > hu > Négy párt képviselői a romániai parlamentben

Template:Romániai parlamenti választások 20082008. december 1., hétfő
A Romániában tegnap lezajlott törvényhozási választások hivatalos végeredményére még várni kell. Annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy a parlamentbe négy párt, illetve pártszövetség jelöltjei jutottak be.

A pártok parlamentbe jutásához a leadott szavazatok legalább öt százalékának megszerzésére volt szükség. Ezt a küszöböt a jelenlegi hivatalos részeredmények szerint négy pártnak, illetve pártszövetségnek sikerült elérnie. A szavazatok több mint 99 %-ának összeszámolása alapján a képviselői helyekre leadott voksok aránya kb. a következő:

  • A Szociáldemokrata Párt és a Konzervatív Párt választási szövetsége (PSD-PC) – 33 %
  • Demokrata-Liberális Párt (PD-L) – 32,3 %
  • Nemzeti Liberális Párt (PNL) – 18,5 %
  • Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – 6,2 %

A felsőház szenátori mandátumain a négy párt nagyjából ugyanilyen arányban osztozik meg. A Kereszténydemokrata Új Generáció Pártja (KDÚGP) és a szélsőségesnek tartott Nagy-Románia Párt (NRP) kevéssel 3 százalék fölötti eredményt ért el és így nem jutott be a parlamentbe.

Bár az eredmény még nem végleges, máris javában folynak az elemzések, találgatások. A két nagy rivális, a szociáldemokrata-konzervatív szövetség és a demokrata-liberálisok egyike sem lesz képes egyedül kormányra kerülni. Bármelyik alakít is közülük kormányt, az ehhez szükséges többséget csak a jelenleg kormányzó nemzeti liberálisokkal együtt hozhatja létre, így utóbbi a mérleg nyelvét fogja alkotni. A jelentős többség kialakításához azonban az RMDSZ támogatására is szüksége lehet. Markó Béla kijelentette, hogy készen állnak tárgyalóasztalhoz ülni.

Lásd még edit

Források edit