2010. március 3., szerda
A 21. választókerületben induló LMP-s Várnai László fotográfus elsőnek adta le az összegyűjtött 950 darab ajánlószelvényt. Az LMP politikusa elmondta: nem volt nehéz összeszedni az ajánlószelvényeket, hiszen maguk a választók adták le sokszor az LMP leadóhelyeken, illetve dobták postaládákba, és nem volt szükség kopogtatócédulákat gyűjteni.
A Lehet Más a Politika országos listavezetője, Schiffer András a zuglói önkormányzat épületében tartott legutóbbi sajtótájékoztatón közölte: ezzel együtt már négy választókerületben megvannak az ajánlószelvények, ami biztosítja a választásokon való indulást. Több mint tizenkét helyen adják le, illetve már leadták az ajánlószelvényeket - derült ki az LMP sajtóosztályától.
Schiffer András kijelentette: "eléggé biztosnak tűnik, hogy az LMP mind a 20 területi listával rendelkezni fog". Mint mondta, nem gyorsasági versenyről van szó, de március 20-ával lesz annyi jelöltje az LMP-nek, amennyivel biztosítva lehet a parlamentbe való bekerülésük.
Források
edit- LMP: Várnai az első Budapesten, aki jelöltként indulhat a választásokon. MTV, 2010. március 3. (Elérés: 2010. március 3.)
- Az LMP első jelöltje leadta az ajánlószelvényeket. hirszerzo.hu, 2010. március 3. (Elérés: 2010. március 3.)
- Az LMP fővárosi jelöltjei közül Várnai László adta le elsőként az ajánlószelvényeit. profitline.hu, 2010. március 3. (Elérés: 2010. március 3.)
- Megvan az LMP első befutója. nepszava.hu, 2010. március 3. (Elérés: 2010. március 3.)