Wn/hu/Elkezdődött a 33. EFOTT Dunaújvárosban

< Wn‎ | hu
Wn > hu > Elkezdődött a 33. EFOTT Dunaújvárosban

2008. július 16., szerda
Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) kezdetét vette a dunaújvárosi Szalki-szigeten. A minden évben megrendezésre kerülő fesztivál idén július 20-ig tart.

Dunaújvárosban jelentkezik 2008-ban a 30 éves múlttal rendelkező egyik legnagyobb hazai kulturális és könnyűzenei fesztivál. 9 helyszínen 300 fellépő várja a szórakozni vágyókat. 2008 a „Sport éve”, hiszen nemrég zárult a Foci EB és rövidesen itt a pekingi olimpia. Ennek a két világeseménynek köszönhető, hogy a szervező úgy döntöttek, hogy rengeteg sportolási lehetőséget biztosítanak a mostani fesztiválozóknak.

A „nulladik napon”, azaz július 15-én érkeztek meg az első fiatalok. Köztük voltak azok is, akik Budapestről külön erre a célra indított hajóval érkeztek. A lehorgonyzott programhajó részévé vált a helyszínnek, ahol 50 számítógép várja azokat, akik internetezni szeretnének.

A szervezők a 33. EFOTT-ra körülbelül 50, 60.000 fővel számolnak, akiket a legismertebb hazai előadók fognak szórakoztatni. A dunaújvárosi önkormányzat 100 millió forintból felújította a szigetet, ami a további fejlesztések után az új szabadidőparkká válik. A felújítási munkálatokba még januárban kezdetek bele. Fontos tudni, hogy a fesztiválhídon közlekedhetnek a vendégek, a Szalki-szigetre vezető műutat lezárták. A következő EFOTT-ot várhatóan Győrben rendezik meg.


Forrás edit