2009. október 1., csütörtök
Új tervet dolgozott ki az Európai Unió (EU), hogy Európa-szerte hatékonyabbá és fenntarthatóbbá tegye a városi közlekedést. Az Európai Bizottság alelnöke, a közlekedésért felelős Antonio Tajani szeptember 30-án mutatta be az intézkedéscsomagot.
„Ez az első alkalom, hogy a Bizottság konkrét intézkedéseket javasol a városi közlekedés megkönnyítése, környezetbarátabbá és jobban szervezetté tétele érdekében – mondta Antonio Tajani. – A javasolt intézkedések ösztönzik és támogatják a városokat az előttük álló kihívások leküzdésében.”
Az EU lakosságának több mint 70%-a városokban él, és tízből kilencen úgy gondolják, hogy javítani kellene lakóhelyükön a közlekedést.
Forgalmi dugók és balesetek mutatják, hogy a városokban a közlekedés tervezését javítani kell. Erre utal az is, hogy a halálos balesetek egyharmada városokban vagy városok közelében történik. A rosszul szervezett városi közlekedés más szempontból is sokba kerül. A közúti járművek okozta szén-dioxid kibocsátás mintegy 40%-a a városi közlekedésből származik, más szennyező anyagok esetében pedig ez az arány a 70%-ot is eléri.
Az EU 20 intézkedésből álló cselekvési tervet dolgozott ki, hogy a következő négy év során a városi közlekedést fenntarthatóvá és hatékonyabbá tegye. Az intézkedések egy része a tömegközlekedés térnyerésének elősegítését célozza, de a tervben helyet kapott a károsanyag-kibocsátás nélkül üzemelő járművek kifejlesztésére irányuló kutatás támogatása is. A városi közlekedés javítását célzó intézkedések a lakosság egészségi állapotának javulását is eredményezik és csökkenthetik a régiók közötti egyenlőtlenségeket.
Források
edit- EUROPA portálA Bizottság lépéseket tesz annak érdekében, hogy a városi közlekedés környezetkímélőbb, jobban szervezett és felhasználóbarátabb legyen, 2009. szeptember 30.
- EUROPA portálA gyors és környezetbarát városi közlekedésért, 2009. szeptember 30.