Wn/hu/20,7 százalékkal nőtt az ipari termelés Kínában

< Wn | hu
Wn > hu > 20,7 százalékkal nőtt az ipari termelés Kínában

2010. március 13., szombat

Wen Jiabao kínai miniszterelnök a Világgazdasági Fórum 2009-es találkozóján (fotó: Remy Steinegger)

A kínai ipari termelés 20,7%-kal emelkedett január-február hónapokban – ez kiemelkedő: az utóbbi 5 évben nem nőtt ilyen ütemben. A kínai statisztikai hivatal a kiugró értéket bázishatásnak tudja be, szerintük a gazdaság túlhevülésétől nem kell tartani.

A fogyasztói árak 2,7%-kal emelkedtek, szemben a Bloomberg 2,5%-os előzetes becslésével. Ezen belül az élelmiszerárak növekedtek leginkább, 6,2 %-kal. A termelői árak 5,4 %-kal emelkedtek.

Ven Csia-pao kínai miniszterelnök szerint várhatóan 3% lesz az éves infláció. A Barclays Capital 3,5 %-ot vetít előre. Jing Ulrich, a J. P. Morgan elemzője 2010 nyarára várja az infláció tetőzését. Dariusz Kowalozyk, az SJS Markets Ltd. elemzője szerint előfordulhat, hogy a kínai jegybank kamatot emel márciusban. A Goldman Sachs hongkongi munkatársai gazdaságpolitikai szigorításokra számítanak.

Források

edit